Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Elköltözöm

Úgy döntöttem, hogy ezt a blogot elköltöztetem, itt találjátok meg

http://assisivarosa.blogspot.hu/

Harmadik rész

Az első éjszakán Ranocchia nem érezte túl jól magát, rájött, hogy mégiscsak hiányzik neki a saját ágya, a szobája, de legfőképpen a szülei. Rájött a honvágy, de nagy nehezen végül el tudott aludni. Másnap reggel 7-kor volt az ébresztő, utána a gyerekek felöltöztek, elkészülődtek, majd közösen mentek reggelizni. Egy kicsit pihentek reggeli után és 10 órakor kezdődött az első edzés. Ez arról szólt, hogy az újakat próbára tegyék, megnézték mit tudnak és ez alapján osztották be a csoportokba. Ranocchiával meg voltak elégedve, így őt a legügyesebbek közé tették. Robertonál már más volt a helyzet, őt olyan közepesre értékelték.

Pár nap múlva elkezdődött az iskola is. Roberto is ebbe az osztályba került, így ő és Ranocchia voltak az újak, akiket be is mutattak külön. Szünetekben Roberto próbált haverkodni a többiekkel, ő egy nagyszájú gyerek volt, és a nap végére már népszerű volt az osztályban, a csajok is oda voltak érte, mert jó pasinak számított. Ranocchia már nem ilyen volt, ő inkább csendesen meghúzódott, ő inkább befelé forduló volt. Délután edzés következett, majd tanulószoba. Ezután vacsora, majd takarodó.

Teltek a hetek, Ranocchia annyira már nem érezte magát pocsékül, mint az elején, sőt dícsérték is, ami meghozta az önbizalmát. Azonban Robertonak általában csak a kritika járt, főleg a bulizásai miatt, meg hát a cigarettáról se lehetett leszoktatni. Sokszor visszaugatott az edzőknek, azt mutatta, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli, legbelül mégis irigykedett Ranocchiára, amiért őt dícsérik. Egyik este valami eszébe jutott, így megosztotta a szobatársaival, összesen öten aludtak egy szobában.

-Fiúk! Kitaláltam valamit! Nagyon nagy bulit fogunk csapni.

-Mit találtál ki, Roberto?

-Ti nem unjátok ezt az életet, ami itt folyik?

-Mi azért vagyunk itt, hogy focizzunk és, hogy valami nagy csapat észrevegyen minket! Gondolom te is!

-Engem a szüleim erőltettek, de én utálom az egészet! Na figyeljetek, fiúk!

Hárman odanéztek, Ranocchia elvolt az ő kis világában, Roberto rá is szólt.

-Figyelj te is, te béka!

Nem figyelt.

-Hallod? Te süketfal?

-Hallom, de van rendes nevem is, nem az, hogy béka!

-Akkor Andrea! Így jó?

-Így már igen.

-Jó, akkor mondom, ha mindenki figyel! Ma este ki fogunk szökni és bulizni fogunk! Remélem benne vagytok!

A többiek erről hallani sem akartak.

-Te megvesztél? Mindenhol őrök vannak, ha meg lebukunk, akkor kirúgnak minket!

-Na és? Nem fogunk lebukni, a szórakozásért meg kockáztatni kell! De van egy tervem!

-Menj egyedül, ne vigyé l minket bele a rosszba!

-Istenem! Ne legyetek már ilyenek, fiatalok vagyunk, ki kell használni azt!

-De nem így, Roberto! Tegyél le erről, mi másért vagyunk itt! Te meg nagyon unatkozol, az látszik! A suliban is teszed az agyad!

-Én már csak ilyen vagyok! Gondolkodjatok!

Egy perc csend következett, majd az egyik fiú törte meg azt.

-Jó, én benne vagyok egy jó buliban! Kellenek az ilyenek is!

Végül belement mindenki Ranocchiát kívéve.

-Andrea! Már csak te nem adtál választ!

-Menjetek, nem árullak be titeket, de én itt maradnék!

Roberto ebbe nem ment bele.

-Ilyen nincs! Neked is jönnöd kell, ha már mindenki belement! Igaz, fiúk?

-Így van!

Ranocchia fellázadt.

-Ti normálisak vagytok? Komolyan ilyen befolyásolhatóak vagytok, hogy belementek ebbe? Komolyan kockáztatni akartok?

-Jólvan, állj már le, nem kell itt játszani a jó fiút! Jössz és kész! Ha meg itt maradsz, akkor meg a cinkosunk leszel, amiért elhallgatod, tehát így is úgy is benne leszel!

-De nekem nincs kedvem bulizni és ha elkapnak titeket, akkor engem legalább nem büntetnek meg!

-Tudod mit? Ha nem jössz velünk, akkor keményen meg fogunk verni és megkeserítjük az életedet! Ki fogsz készülni!

Közben Roberto a többi fiúra nézett, akik helyeseltek.

-És még valami! Ha bárkinek is szólni mersz, akkor számíts a legrosszabbra! Lehet túl se fogod élni!

Ranocchia nagyon megijedt, nem volt más megoldás és hirtelen nem tudott hová menni, így hát kénytelen volt belemenni a rossz buliba.

-Rendben! Veletek megyek!

-Úgy látom, hogy nálad csak a fenyegetés hatásos.

-Nem lesz sokáig így!

-Ezt hogy érted?

-Ne vitatkozzunk, hanem menjünk, ha már ilyen hülyeséget akarsz csinálni.

-Induljunk!

Kiosontak a folyosóra, ahol jelenleg nem járt senki, mert már éjfél is elmúlt. Lábujjhegyen mentek végig egészen a kijárati ajtóig. Majd az udvaron is csendben mentek végig, de nem mentek el a kapuig, mert az éjjeli őr ott volt. Robertonak volt egy titkos helye egy bokor mögött, ott fúrt lyukat. Senki se vette észre, mert arra nem igazán járnak, és a bokortól meg nem látszik. De arra viszont nem gondolt, hogy ez télen kopasz lesz, és így jobban látszani fog az a bizonyos lyuk.

-Kint is vagyunk! Ennyi volt! Most viszont fussunk!

Elfutottak, később megálltak, majd sétáltak egészen a diszkóig, amit Roberto már korábban kiszemelt magának.

-Itt fogunk bulizni! Nagyon király hely és sok jó csaj van! Na, gyertek!

Készültek, majd indultak befelé, azonban a biztonsági őr megállította őket.

-Ne olyan hevesen, fiúk! Személyit kérek!

-Minek az?

Beszélt vissza Roberto.

-Hogy bizonyítsátok, hogy elmúltatok 18 évesek.

Még csak 16 évesek voltak.

-Már elmúltunk, de otthon hagytuk a személyit!

-Akkor nem tudlak beengedni titeket! Mert ez egy igen vad buli és kiskorúakért nem vállalunk felelősséget. Nem hiszem, hogy a szüleitek elengedtek volna titeket ide.

-De mi már 18 évesek vagyunk, be is töltöttük!

-Akkor bizonyítsátok be.

-De otthon maradt a személyi.

-Jó, akkor kotródjatok innen, mert hívom a rendőrséget és ki fog derülni, hogy elszöktetek otthonról, hogy itt bulizhassatok! Takarodás van!

Kénytelenek voltak elmenni, Ranocchia ezt mondta.

-Menjünk vissza! Mi értelme van ennek, Roberto? Úgysem engednek be!

-Te fogd be! Különben meg leszel verve! Ha mégegyszer pofázol, akkor beváltom a fenyegetésemet! Valahogy be fogunk lógni, járjuk körbe az épületet.

Körbe sétálták, Roberto azt nézte hol lehetne besunnyogni, egy kisebb ablakot látott nyitva.

-Ezen az ablakon bepréseljük magunkat.

Az egyik fiú megszólalt.

-De hát ez túl magas! Én csak 167 centi vagyok!

-Ezen nem kell aggódni, hiszen a mi békánk eléggé magas, majd ő tart nekünk bakot és utolsónak fel tud ugrani. Igaz, Andrea?

Nem mondott semmit.

-Hallgatás beleegyezés. Tarts bakot!

Így is lett, nem sokára már mindannyian odabent voltak. Valójában egy mosdó ablakán jöttek be, majd mentek bulizni. A helység tele volt cigifüsttel, azon kívül meg rengeteg drogos fordult meg itt. Robertonak tetszett.

-Ez állati hely! Van pénz nálatok?

Senkinél nem volt.

-A szobában hagytuk.

-Az a baj, hogy én is! Így nem tudunk piálni.

-Annál jobb, legalább nem fogják észrevenni rajtunk, hogy buliztunk az éjszaka.

-Talán jobb lesz így.

Ranocchia kívételével mindenki jól érezte magát, hajnali kettő körül visszamentek a kollégiumba, szerencsére nem buktak le. Reggel meg nagyon nehezen tudtak felkelni mint az öten. Az iskolában nem figyeltek órán, hanem aludtak. A tanár rájuk szólt.

-Mi a fene van veletek? Jó lenne ha figyelnétek, mert ha mégegyszer bealszotok, azonnal bevágom mind az ötnek az egyest!

Délután az edzés következett, ők öten meg oda se tudtak figyelni, mindent elrontottak. Roberto esetében ez nem volt meglepő, a többiek se voltak annyira ügyesek, de náluk már feltűnőbb volt, Ranocchia esetében meg már nagyon is furcsa volt. Az edző őt külön hívta, hogy megkérdezze mi a baj.

-Valami baj van, fiam? Nem olyan vagy, mint amilyen szoktál lenni. Nagyon fáradtnak tűnsz.

-Csak nem tudtam aludni az éjjel, csak forgolódtam.

-Értem, hát előfordul az ilyen! Nem szeretnél egy kicsit pihenni?

-De igen. Köszönöm.

Leült, a többiek nem értették.

-Most ő miért ült le?

Háborodott fel Roberto.

-Mert fáradt és nem aludt! De ti is, valamit csinálhattatok az éjszaka, mert eléggé feltűnő, hogy mind az öten ennyire fáradtak vagytok, és egy szobában vagytok! Na, mindegy!

-Mi nem ülhetünk le?

-Ti nem!

Roberto majd felrobbant a méregtől, hogy Ranocchiával kívételeznek, bosszút akart rajta állni, elhatározta, hogy mindenáron tönkre fogja tenni.

Eltelt pár hónap, november végén leesett az első hó, azonban a hónapok nem teltek zökkenőmentesen a fiúk számára Roberto miatt, ugyanis minden éjjel el kellett menni bulizni, már a többiek se nagyon támogatták, de Roberto késsel fenyegette őket, mire ők beijedtek és részt vettek a hülyeségeiben. Szólni senkinek se mertek, mert féltek a nagyszájú fiútól. Ez leginkább Ranocchiának szúrta a szemét, de ő kereste a megoldást, de amíg nem jut eszébe semmi, addig neki is rész kell vennie ebben. A következő éjjelen megint csak kiszöktek és Roberto nagyon izgalmas dolgot ígért nekik. Most nem lopóztak be a buliba, hanem máshová vitte őket.

-Na, fiúk! Elérkezett az idő, most mindenki megtudja.

Mélyen belenyúlt a zsebébe és kivett onnan egy kis zacskót, amiben tabletták por volt.

-Tudjátok mi ez?

Mutatta fel nekik.

-Ez kokain por és most ki fogjuk próbálni, higyjétek el, nagyon izgalmas lesz!

-Ezt inkább nem próbálnánk ki.

Szólalt meg az egyik fiú kissé félénken.

-Akkor tudjátok mi vár rátok!

Mutatott a zsebére, ahol a kés lapult, így a fiúk szó nélkül elfogadták, még Ranocchia se ellenkezett, pedig mindig ő az első, aki fellázad, de most volt egy jó ötlete. Amikor nem figyel senki, akkor kiszórja az egészet a hóra, és úgy tesz, mint aki felszippantotta volna. A többiek sajnos meg is tették, mert nekik nem jutott ez eszükbe és nagyon féltek. Majd utána az utcán landalíroztak, mivel beszívtak, de ekkor Ranocchiának eszébe jutott, hogy ő ekkor meg is szökhet, mert nem figyelnek most rá. Visszament a kollégiumba a cuccaiért, meg a pénzért, majd fogott egy taxit és egészen hazáig vitette magát, mivel éjszaka nem járnak a buszok és a vonatok. Mikor hazaért, kifizette a taxist, majd belopózott és lefeküdt aludni. Mikor reggel felébredt, bebújt a szekrénybe, hogy a szülei ne vegyék észre.

A kollégiumba a többi fiú visszament, egyedül Ranocchia hiányzott, még a cuccait is magával vitte. Felhívták Ranocchia szüleit, az apja, Marco vette fel a telefont, akivel közölték, hogy a gyerek az éjszaka megszökött.

-Esetleg hazament volna?

-Ide nem jött!

Második rész

Ranocchia egyik szünetben mint mindig, most is egyedül ácsorog, amikor a tanító néni odament hozzá. Eleinte nem akarta elmondani az igazat, de végül rávette magát és elsírta magát, miközben magához ölelte a tanító nénit. Ő odavitte a többi gyerekhez, hogy vele is játszanak, beszélni akart velük. Sikerült rábeszélnie a gyerekeket, de azonban nem így volt, mivel amikor a tanító néni távozott, akkor neki mentek szerencsétlen Ranocchiának.

-Te árulkodtál?

-Nem, de magától jött rá!

-Hány éves vagy? Biztos, hogy nagyobb vagy nálunk. Buktál?

-8 éves vagyok!

-Nem hiszünk neked! Megbuktál!

-Nem igaz!

-Akkor miért vagy nagyobb?

-Csak magasabb vagyok, ennyi! Ez még nem jelent semmit!

-Azt hiszed befogadunk?

-Azt mondtátok.

-Hazudtunk és nem mondhatod el senkinek, hogy igazából nem így van. Megértetted? Mert bajod lehet belőle.

-De miért utáltok?

-Mert egy kis hülye béka vagy.

-Nem vagyok béka!

-Most takarodj és senkinek nem mondhatsz semmit!

Majd közbe szólt egy másik gyerek.

-Már nem is tudjuk a keresztneved, nekünk már csak béka maradsz!

-Jólvan! Nem érdekeltek!

-Várj még!

Megverték szerencsétlen gyereket.

-Ha mégegyszer árulkodsz, akkor kétszeresen megverünk és erről senkinek se szólhatsz! Azt kell mondanod mindenkinek, hogy játszottunk veled.

Ranocchia csak sírni tudott megállás nélkül, hiába mondták neki, hogy fejezze be, mielőtt meghallja valaki. A tanító néni visszament, mert látta, hogy a gyerek sír.

-Mi folyik itt? Miért sír ez a szerencsétlen?

Ranocchia odaszaladt a tanító nénihez, azt akarta védje meg a többiektől.

-Megvertek! Haza akarok menni!

-Komolyan megvertétek?

-Igen, mert egy kis árulkodós majom! Beárult minket!

-Gyertek az igazgatóhoz!

Mindannyian mentek, ott felhívták Ranocchia szüleit, hogy jöjjenek be. Jelenleg dolgoztak, addig a gyereket bent tartották, nem engedték a többiek közé. Akik megverték, azok igazgatóit kaptak, majd mehettek órára. Délután, amikor Ranocchia szülei végeztek, be is mentek azonnal, hogy beszéljenek az igazgatóval. Az igazgató elmesélte, hogy mi történt szerencsétlen gyerekkel, hogy a társai megverték szünetben és amióta csak ide jár, egy barátja sem volt, senkivel se játszik és minden szünetben egyedül ácsorogo szomorúan. A szülők igen csak meglepődtek rajta.

-De ezt mi nem értjük, nekünk a gyerek mindig azt mondta, hogy jól érzi magát az iskolában és, hogy sok barátja van itt.

Hazafelé menet Marco számon kérte a gyereken, hogy miért nem mondta el az igazat?

-Miért hazudtál? Miért nem mondtad el, hogy problémád van az iskolában?

Ranocchia nem akart válaszolni, inkább sírni és nyávogni kezdett, amire az apukája mindig nagyon ideges lett, amikor ezt csinálta.

-Azonnal fejezd ezt be! Utálom, mikor nyavalyogsz!

Claudia rászólt.

-Ne kiabálj a gyerekkel, nem látod, hogy miken ment keresztül?

-El lehetett volna kerülni, ha szólt volna!

-De nem merte! Igaz, kicsikém?

-Ezért ilyen, mert te halálra kényeszteted, kicsit keményebben kéne vele bánni és akkor nem lenne ilyen puhány!

-Ne mondj rá ilyet! Szépen kell vele beszélni és nem olyan undorítóan, ahogyan azt te teszed!

Mikor hazaértek, hagyták a gyereket, hogy megnyugodjon, de meg kellett ígérnie, hogy elmondja miért hazudott. Ez vacsoránál meg is történt.

-Miért nem mondtad el az igazat?

-Mert szégyeltem magam! És féltem is.

-Kitől féltél?

-A gyerekektől, hogy akkor mégjobban bántani fognak.

-Tehettünk volna ellene, inkább évekig elhallgattad? Ez nem helyes! Ezzel csak magadnak teszel rosszat, ha elhallgatod a dolgokat. Megígéred, hogy máskor elmondod, ha problémád akad?

-Igen. De most mégjobban utálni fognak, én nem akarok többé odamenni!

-Nem is kell, keresünk neked egy másik iskolát! Ott jobb lesz neked.

Másnap indultak is beiratni másik iskolába, azonnal csatlakozhatott az osztályhoz, ahol először az igazgató vitte be az osztályterembe, szegény gyerek meg annyira félt, hogy remegett. Az igazgató észrevette, mert fogta a kezét.

-Miért remegsz? Te félsz? Nem lesz semmi baj!

-Csak félek, hogy itt is utálni fognak.

-Ugyan már! Ha nem adtál rá okot, akkor valószínűleg itt nem fognak utálni.

Bekopogtak, majd benyitottak.

-Elnézést, hogy zavarom az órát, de egy új osztálytársat hoztam! Gyerekek! Ő itt az új osztálytársatok, Andrea Ranocchia.

Majd a tanító néni is bemutatkozott neki.

-Foglalj helyet, ahol szabad hely van!

Egy kisfiú mellé ült, Danielnek hívták. Mikor kicsöngettek, Daniel beszélgetni szeretett volna vele.

-Téged hogy is hívnak?

-Andrea.

-Én Daniel vagyok! Leszünk barátok?

-Lehetünk.

-Kimegyünk játszani?

-Mehetünk!

Kimentek, ekkor a többiek is odamentek hozzájuk, hogy megismerkedjenek vele. Innentől kezdve nem csúfolták ki és szívesen játszottak vele, sok barátja volt, de a legjobb haverja Daniel volt, aki sokszor át is ment hozzájuk  és fordítva.

Eltelt 2 év, 1998 nyarán együtt nézték a VB-t, ott meglátták Nestát, Ranocchiának szimpatikus lett, így elkezdte gyűjteni róla a posztereket, képeket stb. Azonban a VB-n hamar megsérült, amit sajnáltak is. Majd később Ranocchia minden Lazio meccset megnézett, amin játszott Alessandro Nesta, és ő lett a példaképe, bár ő középhátvéd volt, és Ranocchia a csapatban csatárként kezdte, de megkérte az edzőt, hogy próbálják ki középhátvéd poszton, amit az edző nem nagyon értett, de amikor elmondta, hogy Nesta lett a példaképe, akkor már megértette és beleegyezett. Innentől kezdve hátul szeretett maradni és olyan akart lenni, mint a Nesta. Kiposzterezte a falát az ő képeivel és mindent gyűjtött róla, amit csak lehetett. Minden álma az volt, hogy elmenjen Rómába találkozni vele. 2000-ben a 12. születésnapjára a szüleitől azt kapta ajándékba, hogy kimehet egy Lazio meccsre Rómába, természetesen ők is elkísérik és a legjobb barátját, Danielt is magukkal viszik. Ennél jobb ajándékot nem is képzelhetett volna el a születésnapjára. Meccs után lehetőség volt odamenni a játékosokhoz fényképezkedni, Ranocchia és Daniel ki is használták a lehetőséget, legelőször Nestához mentek oda.

-Csinálhatunk veled egy fényképet?

-Hát persze, gyerekek!

Beálltak, egy másik játékos elkészítette a képet, majd külön-külön beállt a két gyerekkel, így három képet csináltak. Majd Ranocchia ezt mondta.

-Te vagy a példaképem, én is focizom, képzeld el! Középhátvéd vagyok, de csak miattad lettem az, mert olyan akarok lenni, mint te!

-Ha ez az álmod, akkor sikerülni is fog! Majd meglátod! Hogy hívnak?

-Andrea Ranocchia.

-Megjegyzem a nevedet!

-Kérhetek egy autogrammot? Van Nestás mezem.

-Persze!

-Ez életem legszebb születésnapi ajándéka.

-Megérdemelted, hisz te jó gyerek vagy!

Ranocchia utána elmesélte a szüleinek, akik furcsának találták az esetet. Vajon miért mondott neki ilyeneket, mikor nem is ismeri? Miért mondta, hogy megjegyzi a nevét, mikor annyi gyerek megy oda hozzá, meg rengeteg felnőtt is? Nem értették, de nem akarták megbántani a gyereket. A fényképet előhívatták, kinagyították és kitették a gyerek szobájának a falára, ami aztán évekig ott is maradt.

 

Eltelt 4 év, így már 2004-et írunk, Ranocchia már 16 éves. Hamarosan meccs lesz, Marco vitte el. Azonban a faluban a mai napon játékos megfigyelők is jöttek, de erről senki sem tudott, úgy tettek, mintha egyszerű szurkolók lettek volna a nézőtéren. A meccs közben arról beszélgettek ki a legjobb, azonban ők középhátvédet kerestek a csapatukba. Mire véget ért a meccs, már megvolt a kiszemelt játékos, akihez azonnal oda is mentek. Persze, hogy Ranocchia lett a kiválasztott.

-Szia, ugye nem zavarunk?

-Nem.

-Szeretnél egy jobb csapatban játszani a jövőben? Esetleg fényes karrier is várhat rád.

-Komolyan?

-Igen! Mi az Arezzo csapatától jöttünk és meg szeretnénk  veled egyezni. Hány éves vagy?

-16.

-Mivel még kiskorú vagy, kell a szülői beleegyezés.

-Szólok apámnak.

Ment szólni, két perc múlva jöttek is, majd leültek tárgyalni. Hamarosan megszületett a megegyezés, de csak szóban. Előtte ugyanis Marco szerette volna megnézni fia leendő csapatát, meg a helyet, ahová járni fog. Mivel kicsit messzebb van tőlük a város, ezért be kell költöznie a foci kollégiumba, ezt is meg szerette volna nézni. Egyik nap el is mentek, mindent rendben talált, ismét leültek tárgyalni, most ott volt a klub tulajdonos és az edző is. Írásban is megszületett a megegyezés és a szerződés. Egyenlőre az ifi csapatba szerződtették, mivel még fiatal, de amikor felnő, bekerülhet az első csapatba. Itt már saját fizetése is lesz, ami nem kevés pénz. A nyarat még otthon tölthette, de augusztusban már mennie kellett, amikor kezdődik a szezon. Edzések mellett természetesen iskolába is fog járni, ahogyan a többi gyerek is, akik szintén ott fognak majd lakni.

Elérkezett a költözés ideje, Ranocchia már várta, mivel az ilyen korú gyerek azt gondolja milyen izgalmas lesz a szülők nélkül. Hamarosan össze is csomagolt és indulára készen állt, a szülei elkísérték. Mikor megérkeztek, bekísérték és beiratkoztak, utána elfoglalhatta a helyét. Elköszöntek egymástól, legközelebb csak a karácsonyi szünetben mehet majd haza, de a szülei gyakrabban fognak jönni.

Elkezdődött az új élet, megismerkedett a szobatársaival.

-Sziasztok! Ti is újak vagytok itt?

-Nem! Mi már régebb óta itt vagyunk! Jól fogod magad érezni nálunk.

De egy másik új gyerek is volt, Roberto.

-Én új vagyok, ma jöttem!

-Jó, akkor nem vagyok egyedül!

-Nem hát! Velem izgalmasabb lesz az életetek, majd meglátjátok!

-Az jó hír! Nem fogunk akkor unatkozni melletted.

Ma csak a csapat évnyitójára mentek, üdvözöltek mindenkit. Este 10-kor volt a takarodó, de legtöbben ilyenkor még nem aludtak, hanem halkan beszélgettek. Ranocchia viszont szomorú lett, nem érezte jól magát, pedig azt hitte jó buli lesz. Hiányzott neki a saját ágya, a szobája és főleg a szülei.

Első rész

1987-ben Assisi városában esküvőt tartanak, ugyanis Marco és Claudia összeházasodak. Nem volt akkora felhajtás, csak a közeli rokonokat hívták meg, és amúgy se lett volna annyi pénzük rá, hogy nagy lagzit csapjanak.  A templomi esküvő után következett a családi vacsora, ahol a vendégek gratulálhattak az ifjú párnak. Még aznap este elindultak a nászútra, csaak ide mentek a közelbe két hétre. Körülbelül egy órás út után meg is érkeztek és elfoglalták a szállásukat. Ebben a két hétben fogant meg első gyermekük.  Majd aztán hazamentek, amúgy Assisi mellett lévő Bastia Umbria nevezetű faluban vettek házat, ott éltek boldogan kettesben. Volt egy nagy kertjük, ott növényeket termesztettek és állatokat is tartottak a hátsó udvarban, pontosan úgy ahogy ebben a faluban a többség is tette.

 

Teltek a hónapok, 1988 telén egyik éjszaka Claudia erős fájdalmakra ébred, felébresztette férjét.

-Azt hiszem hamarosan megszületik.

-Komolyan? Vigyelek be a kórházba?

-Igen, az jó lenne!

-Akkor összepakolok neked, te addig öltözz fel!

Így is volt, Marco betette Claudia cuccait a kocsiba, majd beszálltak. Mivel a faluban nem volt kórház, így hát Assisi városába kellett bevinni az ottani kórházba. Marco természetesen ott maradt vele, hátha megszületik, de nem így lett. Mikor az orvosok kijöttek, a férfi letámadta őket.

-Na, megszületett?

Kérdezte izgatottan.

-Nem, de bármikor megszülethez! Nem érdemes itt várakoznia, menjen a dolgára! Aztán majd értesítjük, ha megszületik.

Úgy is mennie kellett dolgozni és nem késhet a munkahelyéről. Azonban fáradtan ment be, mivel az éjszaka nagy részében nem aludt. Munka után azonnal a kórházba ment a feleségéhez, de még mindig nem született meg.

Majd február 16-án végre elérkezett, amit már annyira várt mindenki, végre megszületett a gyerek. Andrea Ranocchia lett a neve, de most bizonyára minden olvasó azt gondolja, hogy kislány lett, pedig nem, ugyanis az Andrea az Olaszországban férfi név és a magyar megfelelője András. Marco már indult is a kórház felé, de mivel eléggé csúszós volt az út, így nem tudott gyorsan menni, de ő annyira izgatott volt, hogy egy kicsit gyorsított, aminek meg is lett a következménye, belement az előtte lévő autóba. Nagy baleset nem történt, senki sem sérült meg, csak az autó hátsója egy kicsit behorpadt és a festék is lekopott. A sofőr kiszállt, majd leszídta Marcot.

-Mit csinál maga barom? Nem veszi észre, hogy belém jött?

-Bocsánat, talán túlságosan siettem!

-Erre nincs bocsánat, meg fogom fizettetni magával a kárt!

-Sajnos most nincs nálam pénz! Megszületett a fiam, így mennem kell és mégegyszer bocsánat!

-Maga szerint ezzel meg is van oldva? Ha nem fizet most azonnal, hívom a rendőrséget!

-Jólvan, ne izgassa már magát! Mennyit kér?

Mikor kifizette, indult is tovább a kórházba. Megérkezett és egyre izgatottabb volt, ahogyan egyre közelebb került hozzá.

-Láthatom?

Kérdezte izgatottan az orvostól.

-Igen, persze! Jöjjön velem!

Bekísérte, és hamarosan a kezébe vehette az újszülöttet., majd így szólt hozzá.

-Óhh, kisfiam, végre megszülettél!

Megpuszilta, majd visszatette a helyére.

Eltelt körülbelül egy hét, ekkor már hazajöhetett Claudia és a kisbaba. Természetesen be lett neki rendezve egy baba szoba. Ekkor pár szomszéd összefogott és egy kis partyt szerveztek a kis jövevénynek, amit meglepetésnek szántak a fiatal házaspárnak, meg persze a gyereknek.

-Köszönjük nagyon ezt a kis meglepetés partyt! Nagyon kedvesek vagytok!

Köszönték meg a szülők, ebben a faluban nagy volt az összetartás.

 

Teltek az évek, a kis Andrea már nagyobb volt, harmadik születésnapjára, 1991-ben anyukája vett neki egy gumilabdát, ami rózsaszín volt. Marco eléggé felháborodott, hogy hogyan lehet venni egy kisfiúnak rózsaszín labdát, ezt számon is kérte a feleségén.

-Ezt most hogy gondoltad?

-Nem mindegy milyen színű?

-De a rózsaszín az lányoknak való!

-De nekem ez tetszett! Már ez is baj?

-Az a fontos, hogy a gyereknek mi tetszik, nem az, ami neked!

-De a gyereknek is tetszik!

-Ááá!

Most ráhagyta, de nem akarta annyiban hagyni, azt tervezte, hogy vesz egy másikat. Pár nap múlva vett egy sötétkéket, a rózsaszínt eldugta. A gyerek meg azt kereste, nem kellett neki a másik.

-Apa, nem láttad a labdámat?

Kérdezte.

-De igen! Itt a labdád!

Odaadta neki a kéket.

-Ez nem az enyém, az enyém nem ilyen!

-De az már nincs, itt van helyette ez!

-Ez nekem nem kell!

Sírt a labdájáért, Marco megsajnálta, így visszaadta neki a rózsaszín labdát, így már boldog volt. Claudia 3 hónapos terhes volt már, így várhatóan nyáron megszületik a kistesó.

Majd fél év múlva, 1991. augusztus 8-án meg is született, kislány lett és Laura lett a neve. A szomszédok neki is szerveztek kis ünnepséget az érkezésére, de sajnos még aznap éjszaka tragédia történt. Éjfél körül a kisbaba sírására ébredtek fel a szülők, a gyerek homloka tűz forró volt. Be kellett vinni a kórházba, Claudia bent maradt vele, de Marconak otthon kellett lenni, mivel a másik gyereket nem lehetett egyedül otthon hagyni. Az éjszaka során a kislány meghalt, ugyanis egy baktérium támadta meg az érzékeny szervezetét, amit nem tudott legyőzni, így belehalt. Nagy trauma érte a családot, de még a szomszédokat is, mindenki gyászolt. Reggel a kisfiú a kiságyhoz ment, hogy megnézze a kistestvérét, de csak a játékai voltak ott, a gyerek sehol. Mikor megkérdezte a szüleit, hol van, ők csak ezt válaszolták neki.

-Felment a mennybe, most már odafentről figyel minket.

-És mikor jön vissza?

-Nem jön már vissza, mert ő már angyalka, de lehetséges, hogy meg fog látogatni.

A kisgyerek nem értette meg mi is történt valójában, azt hitte angyalka formában fog visszatérni. Hamarosan megtartották a temetést, a többi rokontól távolabb temették el. Később még hónapokkal később is a kisgyerek éjszaka többször hallotta, hogy egy kisbaba sír és egyenesen a kiságy felől jön. Mivel már egyedül aludt, így legtöbbször nem szaladt át a szüleihez. Ha élne a kishúga, akkor vele kéne osztoznia a szobán, mert a lakásban nem volt több szoba. De egyik nap, amikor anyukájával ment az oviba, akkor szóba hozta.

-Az a kisbaba, aki éjjelente sírni szokott, az az én kistesóm?

Claudia ledöbbent ettől a kérdéstől, igen csak meglepődött rajta, hisz az nem lehet, ugyanis semmilyen kisbaba nincs abban a szobában.

-Tessék?

-Hát esténként van egy kisbaba a szobámban a kiságyban!

-Biztos vagy benne?

-Igen, apa mondta is, hogy vissza fog jönni, mert ő egy angyalka!

-Jólvan, hagyd most ezt! Nem jön már vissza ide a Földre, ő már a mennyben van, valóban angyalka, ezért nem is jöhet vissza.

-De visszajött!

-Az nem lehet!

-De!

Inkább ráhagyta, az oviban egésznap erről beszélt a többi gyereknek, akik simán elhitték és jónak tartották. Csak az ovó néni találta furának, aki beszélt is a szülőkkel ezzel kapcsolatban.

Ennek hatására kidobták a szobából azt a kiságyat, meg minden dolgot, ami a kislányé volt. Igaz, a kis Andrea is abban a kiságyban aludt és ő is azokkal a játékokkal játszott, de muszáj volt kidobni. Annak ellenére, hogy szerettek volna mégegy gyereket, hogy ezzel is vígasztalják magukat, de neki már más játékai és kiságya lesz. Innentől kezdve már nem hallott a gyerek kisbaba sírást éjjel soha többé. Egy darabig hiányolta, sírt érte, de aztán elfelejtette és soha többé nem hozta szóba.

1992-ben Claudiának megint sikerült teherbe esnie, de most is tragédia lett a vége, ugyanis elvetélt. Így ez a gyerek meg sem születhetett, ezek után már beletörődtek, hogy a jó Isten csak egy gyereket szánt nekik, neki adják minden szeretetüket. Nem született több gyerek. Természetesen a kis Laurához kijártak a temetőbe, de kizárólag ketten, Andreát nem vitték oda magukkal, mert nem akarták, hogy megint elkezdje keresni. A fényképeit is eldugták külön helyre, nehogy megtalálja.

1993-ban Marco beiratta a gyereket a helyi focicsapatba, mert látta, hogy szeret focizni, meg néhány társa is csatlakozott hozzá. Eddig minden jól ment, de amikor iskolába került, onnantól kezdve elég nehéz volt a gyereknek, ugyanis a gyerekek elkezdték csúfolni a neve miatt. Mert a Ranocchia olaszul azt jelenti, hogy béka, ezért békának csúfolták és nem akartak vele játszani, ez neki rosszul esett. Viszont a focicsapatban jól érezte magát, ott sok barátja volt. Amikor reggel fel kellett kelnie, mert iskolába kell mennie, olyankor nagyon nehezen lehet kirángatni az ágyból, amit a szülők nem nagyon értettek, mert a gyerek semmit sem mondott el, ami az iskolában történt vele, sőt hazudott is, hogy jól érzi ott magát. A reggeli felkelésnél meg azt mondta, hogy még álmos és ezért nem akar felkelni. Elhitték neki. Meg azért is kicsúfolták, mert már most magasabb volt, mint a kortársai. Mikor szünetekben egyedül ácsorgott és nézett maga elé szomorúan, olyankor a tanító néni oda ment hozzá és megkérdezte miért nem játszik soha sem a többiekkel.

-Miért nem játszol a többiekkel? Miért állsz itt egyedül?

-Mert nincs kedvem játszani

A tanító néni tudta, hogy nem jön ki túl jól a gyerekekkel, de amíg hazudik, addig nem nagyon tud rajta segíteni. Délután anyukája ment érte, hogy hazavigye. Útközben kérdezősködött.

-Milyen volt ma az iskola?

Természetesen most is hazudott.

-Jó volt!

-Mit csináltatok?

-Tanultunk.

-De a gyerekekkel mit játszottatok?

-Sok mindent!

Nem volt túl beszédes gyerek amúgy sem, inkább befelé forduló. Ez ment évekig, ennek köszönhetően soha sem volt jó tanuló, sőt még rontott is és bukásra is állt, így komolyan elkellett beszélgetni a szülőkkel, de előbb mindenképpen a gyerekkel, hogy mondjon el mindent. Egyik szünetben oda is ment hozzá a tanító néni és szép szavakkal megkérte, hogy mondja el az igazat. Megmondta neki, hogy ha magába folytja, akkor csak rosszabb lesz, így aztán végül elmondta, hogy a gyerekek kiközösítik, kicsúfolják és nem akarnak vele játszani, majd sírni kezdett, magához ölelve a tanító nénit, aki csak vígasztalta a gyereket.

-Figyelj csak! Most odamegyünk a gyerekekhez és megmondom nekik, hogy ne bántsanak téged és fogadjanak be! Hidd el, hogy így jobb lesz!

Odamentek a többiekhez, akik játszotta.

-Figyeljetek egy kicsit!

Szólt nekik a tanító néni.

-Miért közösítitek ki ezt a gyereket és miért csúfoljátok?

-Olyan béka és nagyobb, mint mi! Szerintem megbukott.

-Jaj, dehogyis! Ő is megérdemli, hogy játszatok vele!

Rábeszélte őket, a gyerekek beleegyeztek, vagyis csak úgy tettek, mert amikor a tanító néni elment, akkor megint neki mentek Ranocchiának és csúfolni kezdték.

Powered by Blogger.hu